A szemüvegessé válás folyamata mindig azzal kezdődik, hogy a szemész megvizsgálja a gyerkőcöt és megállapítja, hogy milyen látáskorrekcióra van szükség.
Azt is meghatározza, hogy milyen rendszerességgel kell a szemüveget viselni, csak bizonyos – szemet erőteljesen igénybe vevő – tevékenységeknél (pl.: iskola, tanulás, olvasás, tévézés, stb.) vagy állandó használatra van szükség. Ez egyénenként és dioptriánként változhat.
Speciális eseteknél előfordulhat, hogy a szemész javaslatot tesz a szemüveg milyenségére, de legtöbbször a választást rábízzák a szülőre, illetve a gyermekre. A szülőt ez pedig kérdések sora elé állítja – főleg, ha ő maga nem szemüveges. A következő néhány tippel nekik szeretnénk segítséget nyújtani:
A gyermeki őszinteséggel együtt jár, hogy a kicsik megjegyzéseket tesznek társukra, aki először kap szemüveget. Emiatt az újonnan szemüveges lurkó kevésbé szívesen veszi fel a „gyógyító” szemüveget vagy egyáltalán nem használja. Ebből fakadóan kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk, hogy a gyermeknek is megfelelő, tetsző legyen az a szemüveg, amit viselni fog. Igyekezzünk azon az úton terelgetni a választás során, ami nekünk, szülőnek is megfelel. Mind anyagilag, mind kinézetileg.
A gyerekek hajlamosan egy kézzel levenni a szemüvegüket, ilyenkor a szemüveg „túlfeszülhet”. A rugó nagyobb szögben engedi kinyílni a szemüveg szárát, teherbíróbbá téve a szemüveget. És ha például a gyermek elalszik a szemüvegben, megakadályozza, hogy túlzottan megnyomja a kis fejét.
Nagy dioptriával rendelkező gyerekek esetében különösen fontos a pótszemüveg, mert esetleges sérülések esetén, a javítás időbe telhet és addig a gyermek nem fog élesen látni. Tehát mindenképpen javasolt a pótszemüveg készítése ilyen esetekben.
Fontos, hogy gyermekünket (14 év alatt) gyerekszemészhez vigyük, mert az ő vizsgálatuk nagy szakértelmet és gyakorlatot igényel. Akkor is vigyük el rendszeresen látásellenőrzésre, ha mi nem vesszük észre, hogy bármi gond lenne a látásával. Ezzel olyan látásproblémák szűrhetőek ki, amik a későbbi életre is befolyással lehetnek.
Tatabánya, Vadász utca 66.
H – P: 10:00 – 18:00
Tatabánya, Győri út 16/B
H – P: 09:00 – 17:00
2890 Tata, Ady Endre u. 3
H – P: 09:00 – 17:00
Tatabánya, Vadász utca 66.
H – P: 10:00 – 18:00
+36 34 597 483
+36 20 214 3440
Tatabánya, Győri út 16/B
H – P: 09:00 – 17:00
+36 34 318 900
+36 20 342 6488
2890 Tata, Ady Endre út 3.
H – P: 09:00 – 17:00
+36 20 403 0292
Tatabánya, Vadász utca 66.
H – P: 10:00 – 18:00
Tatabánya, Győri út 16/B
H – P: 09:00 – 17:00