40 éves kor környékén mindenki változást tapasztal a látásában, még azok az emberek is, akiknek soha nem volt semmi gondjuk a látásukkal. A gyerekkortól szemüveget viselő emberek is változást tapasztalnak. A szemünk szövetei ugyanis éppen úgy változnak, rugalmatlanná válnak, mint bármelyik másik testrészünk.
hogy a szem előtt az apró betűk összemosódnak és az újságot, könyvet egyre távolabb kell tartani, hogy élesen lehessen látni. Van, aki az esti látásában észlel romlást, és az is előfordul, hogy a fókuszváltás okoz nehézséget, vagyis ha hirtelen egy távoli pontról egy közelire nézünk. Ez egy teljesen természetes, mindenkinél bekövetkező folyamat, amelyet presbyopia-nak nevezünk.
A presbyopia korai tünetei 40 éves kor körül jelennek meg. Nagyjából 65 év korig erősödik, egyre nehezebbé téve a közeli látást, 65 év felett viszont jelentősen nem változik.
A presbiopiát olyan szemüveggel lehet korrigálni, amelyet speciálisan közelre nézéshez terveztek. Ez közismert nevén az olvasószemüveg.
A szemüveg felírásakor, azaz a látásvizsgálat alkalmával fontos tisztázni, hogy milyen távolságra szeretnék használni, hiszen az olvasószemüveg nem viselhető például vezetés közben, mivel a távoli látást homályossá teszi. Amennyiben közelre és távolra egyaránt szükségünk van szemüvegre, két szemüveg cserélgetése helyett ideális megoldás a multifokális szemüveglencse.
45-65 éves kor között (mint ahogy minden korban) javasolt évente látásvizsgálaton részt venni és a korrekció mértékét szükség esetén ennek megfelelően változtatni. A vizsgálat azért is fontos, mert a korral járó szemproblémák, mind például a szürke hályog, lassan alakulnak ki – úgy, hogy esetleg észre sem vesszük látásunk romlását. A szem és a látás problémáinak korai diagnózisa és kezelése fontos a jó látás és a szem egészségének megőrzése szempontjából, valamint azért, hogy megelőzzük a látás esetleges elvesztését.
Tatabánya, Vadász utca 66.
H – P: 10:00 – 18:00
Tatabánya, Győri út 16/B
H – P: 09:00 – 17:00
2890 Tata, Ady Endre u. 3
H – P: 09:00 – 17:00
Tatabánya, Vadász utca 66.
H – P: 10:00 – 18:00
+36 34 597 483
+36 20 214 3440
Tatabánya, Győri út 16/B
H – P: 09:00 – 17:00
+36 34 318 900
+36 20 342 6488
2890 Tata, Ady Endre út 3.
H – P: 09:00 – 17:00
+36 20 403 0292
Tatabánya, Vadász utca 66.
H – P: 10:00 – 18:00
Tatabánya, Győri út 16/B
H – P: 09:00 – 17:00